Településrészek - Kaszaháza, Nekeresd, Pózva, Neszele, Ságod, Andráshida-Gébárt, Apátfa
Pózva
2017-ben ünnepeljük Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulóját. A városhoz 1963-ban csatolt településrész, Pózva is hasonló „kort” ért meg, hiszen 1272 óta fordul elő különböző feljegyzésekben: a „Pozuba” alakból lett a „Pozba”, 1513-tól „Pozwa” néven írták a községet.
1576-ig lakott helyként tartották számon, amikor is a török felégette, igaz, nem néptelenedett el. A XVII. században, valamint a XVIII. század elején pusztaként jegyezték Pózvát, mígnem a XVIII. század közepén újjátelepült – ekkor már a Festeticsek birtokában volt.
Történetében mindig is fontos szerepet játszott az erdő: a pózvai rengetegről már egy 1598-as dokumentumban írnak (ebben Egerszeg lakóit a fakivágástól tiltják), 1785-ben erdőségek között megbújó kicsiny falucskaként festik le a községet. A pózvai erdő volt a mai Zalaegerszeg területén az első erdő, ahol a munkálatokat szakember irányította. Az egykori rengetegből már csak a Felsőerdő maradt meg (a Külsőkórházhoz vezető utat 1974 óta nevezik Felsőerdő utcának).
Pózva mellett a kavicsbányászat következtében 112 apró tavacskából álló, gazdag madárvilággal rendelkező tórendszer is kialakult.
Németh János, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zalaegerszegi szobrász, keramikus domborművét 2006 óta találjuk a pózvai gyógyszertár falán (az alkotás eredetileg a megyei kórház főbejárati csarnokát díszítette). A keramikusművész számos alkotása díszíti Zalaegerszeg utcáit és épületeit.
Andráshida
Leletek bizonyítják, hogy már az őskorban ember élt Andráshidán, a múlt kutatói kelta nyomokat is találtak, s ha hihetünk a legendáknak, akkor elképzelhetjük, amint a tatárok a Zala folyó egyik rejtett gázlóján kelnek át, hogy a – szomszédos – gébárti Kányavárat feldúlják.
Ne csodálkozzunk, hogy a településrész első említésében nem fedezzük fel az Andráshida elnevezést. Sövényfalva, Lovászi és Jegenye nevét is említik az oklevelek – ezek mind a mai Andráshidát és környékét jelentették.
Andráshida már a X. században a királyi lovászok szálláshelye volt, talán ezért is nevezték a települést Lovászinak, ahogyan az 1211-es adománylevélben leírták nevét, mely szerint az uralkodó, II. András két hűséges vitézét Gébárt királyi várfölddel jutalmazta meg – azzal a területtel, mely Lovászival is határos.
Amennyiben Andráshida nevének „keletkezését” kutatjuk, talán nem járunk messze az igazságtól, ha annak az 1426-os oklevélnek hiszünk, melyben a falut Andreashyda néven írják, s mely arról értesíti olvasóját, miszerint egy András nevezetű egyén itteni birtokán vezetett át a híd a Zala folyón.
Andráshida lakói önellátásra rendezkedtek be az évszázadok során, erre szükségük is volt, amikor a földesúr mellett a töröknek is adózni kényszerültek. 1938-ban csatolták hozzá Gébártot, két évvel később Apátfát (ezt az apátsági birtokot az ősi zalai települések között tartják számon), 1950-ben Vorhotát – majd ez, a megnagyobbodott Andráshida vált Zalaegerszeg részévé 1969-ben.
Kaszaháza
Kaszaházát mindössze a Zala folyó különíti el a lüktető belvárostól. A település neve 1433-ban tűnik fel először: „Kazahaza” formában említették, előtagja a „Kasza” személynévvel azonos.
Ha visszautazunk az egykoron önálló falu múltjába – mocsaras, erdőkkel övezett területre érkeznénk. Erről tanúskodnak a fennmaradt levéltári iratok: 1564-ben hársas, 1722-ben tűzifának való erdőt jegyeztek fel. A település fontosságát jelzi, hogy az 1800-as években téglagyárat működtetett. Egerszegtől 50 öles híd választotta el; a híd vámházában szedték be a földesúr – a veszprémi, később a szombathelyi püspök – részére a vámot. Ezért a mai Batthyány Lajos utcát 1818-ban Vámszedő utcának nevezték (később, 1840-ben már Pesti utcaként hivatkoztak rá, mert a fővárosba errefelé vezetett az út).
A XX. század első évtizedeiben körülbelül 400-an éltek Kaszaházán, ekkor már Neszelét is ide számították (1899-ben csatolták hozzá). Gazdasági jelentőségre az itt működő (s az ezredforduló környékén lebontott) Böhm-malom, valamint az előtte álló egykori vendéglő miatt tett szert. A Zala folyó partján kiépített kaszaházai strand kedvelt fürdőhellyé vált a városlakók körében a múlt század elején. Kaszaházát már a XIX. század végén szerették volna Zalaegerszeghez csatolni, erre végül 1933-ban került sor.
Gébárt
Gébárt mindig is egy névvel bírt a suhanó évszázadok során; igaz, ezt a nevet többféle változatban őrizték meg a dokumentumok az utókor számára. Csupán néhány példa: Gebarth, Gybarth, Givard, Gewart.
Egyes vélemények szerint a településnév eredete a német Gebhard személynévre vezethető vissza. Már az Árpád-korban lakták a helyet, erről tanúskodnak az előkerült edénytöredékek, ám az a falu keletebbre feküdt a mainál. Egyébként a Gébárti-tó mellett őskori maradványokat is találtak. Zalaegerszeg városrészei között Gébárt okleveles említése a legkorábbi: 1211-ben írták alá azt a pergament, melyben II. András két hűséges szolgálójának adományozza királyi várbirtokainak egyikét, a ligetes, bokros Gébártot. A falu sorsa a későbbi évszázadokban összefüggött más városrészekével: a XV. század közepétől Neszelével együtt említik, 1899-ben vele együtt csatolták Kaszaházához, majd Gébárt 1938-ban kivált, hogy Andráshida része lehessen.
Ságod
Ságodon, hasonlóan Zalaegerszeg városrészeinek többségéhez, őskori és középkori településnyomok árulkodnak arról, hogy az emberek szívesen vették birtokukba ezt a dimbes-dombos vidéket.
A helyiek felismerték, hogy a ságodi-neszelei fennsíkon gazdaságosan lehet folytatni a földművelést. Ságod neve 1336-ban tűnik fel a ság (domb) köznév képzős alakjaként. A XVI. századi források két helységet különböztetnek meg: Nemesságodot és Pórságodot.
Az első jelentős erdei majálisok egyikét a ságodi erdőben rendezték meg 1843 májusában. Erről a Regélő és Honderű lapok is beszámoltak, kiemelve: az ünnep alkalmából hat-hétszáz főre becsült társaság jelenlétében 12 taracklövéssel köszöntötték „Zala csillagát”, Deák Ferencet a természet „szabad templomában”. Itt, a fák között tálalták fel a vacsorát, miközben zenészek fokozták a jókedvet. A vigadalom végét tűzijáték előzte meg: „A légűrben nagy durrogás közt elpattanó s tündefényű csillagokká változó röppentyűk, görögtüzek, tűzkúpok, vezúvhegy… kellemes szemléletül szolgáltak a fényes társaságnak.”
Az 1969-ben Zalaegerszeghez csatolt városrész – hasonlóan Gébárthoz – ma a legdinamikusabban fejlődő turistaközpont, köszönhetően a határos fürdőkomplexumnak.