Hírek

2019.06.07

Tíz ország kerékpárosai az alsóerdei fák között

A Restart sportfesztivál dandárja majd két hét múlva következik a megyeszékhelyen, de afféle nulladik programként szombaton és vasárnap terepkerékpárosok vették birtokba az Alsóerdőt.

Szombaton ráadásul nem is akármilyen mezőnnyel, hiszen a Restart-Daikin MTB XCO verseny olimpiai kvalifikációs pontokért is zajlott, tíz ország versenyzőivel. Érkeztek kerékpárosok az Egyesült Államokból, Japánból, Szlovéniából, Olasz-, Francia-, Cseh- és Lengyelországból, illetve Romániából és Szlovákiából is.

– A versenybírók kérésére, illetve a Restart fesztivál szellemisége miatt is megújítottuk némileg a pályát: rövidebb és tempósabb lett a kör – mondta el már a viadal végén a szervezők egyike, Szabó Zoltán. – Célunk volt az is a nyomvonal kijelölésénél, hogy a nézők többször láthassák a versenyzőket. Elégedetten nyugtázhattuk, hogy minden érintett elégedett volt a változtatásokkal, a körülményekkel.

Az élen Parti Andrással és Palumbi Zsomborral, a férfi elitkategória első két helyezettjével, akik közt mindössze egy másodperc döntött.

– Nagy örömmel jövök vissza minden évben Egerszegre versenyezni, ilyenkor nagyon igyekszem, hogy visszaadjak valamit azokért az évekért, amiket a ZKSE-nél tölthettem – fogalmazott Palumbi, aki a város szülötteként 2011–16 között volt a mostani házigazda klub tagja. – Korán elléptünk a mezőnytől, majd nagy csatát vívtunk Andrissal, amit azzal tudott megnyerni, hogy jobban jött ki neki az utolsó kanyar. Ellenfelem többszörös magyar bajnok és olimpikon, de az a célom, hogy a válogatókon elé kerüljek, és jövőre, a tokiói játékokon én képviselhessem a magyar színeket.

Ebből a szempontból tökéletesen sikerült az egerszegi viadal. Palumbi Zsombor ugyanis elmondta: az ilyen pontszerző versenyeken kvázi csapatként kell küzdeniük, hiszen az ország kvótájáért gyűjtik a pontokat. Az Alsóerdőn tehát az első két helyet megszerezve a lehető legtöbb pontot tehették a közösbe. Aztán, ha meglesz az indulási jog, válogatóversenyeken kell „lemeccselniük”, hogy ki használhatja fel az olimpián.

– Az első válogatón ugyanaz lett köztünk a sorrend, mint most az Alsóerdőn, de ott vagyok a nyomában, és van még lehetőségem változtatni – fogalmazott Palumbi Zsombor.

Restart-Daikin MTB XCO, győztesek és jobb zalai eredmények. Elit, nők: 1. Tanja Zakelj (szlovén), 2. Alek­sandra Podgorska (lengyel), 3. Jana Czeczinskarova (cseh). Férfiak: 1. Parti András (Trek SE), 2. Palumbi Zsombor (SVS Pro Team), 3. Clement Auvint (francia). Férfiak, master1: 2. Horváth Sándor, 3. Gubancsik Péter (mind ZKSE). Master2: 2. Dervalics Gábor, 6. Káldi Tamás (mind ZKSE).

A szombati verseny leintésének pillanatában érkezett meg az eső a városba, emiatt az eredményhirdetés már eresz alatt zajlott. És kitartott az égi áldás a folytatásban, egészen a vasárnapi korosztályos kupaverseny végéig – ennek eredményeit későbbi számunkban közöljük. (VA)

Vissza