Rendezvények, programok ARCHÍVUM - Kaszaháza, Nekeresd, Pózva, Neszele, Ságod, Andráshida-Gébárt, Apátfa

In The Water - TOP-6.9.2-16-ZL1-2017-00001 projekt

2022.05.20

2022. május 20-án, pénteken folytatódik az "IN THE WATER" elnevezésű, ingyenesen látogatható rendezvény, a sárkányhajós nap.

A sárkányhajózás egy olyan közösségteremtő és fejlesztő sport, amelyben az emberek egy egységként, egy célért küzdenek. A hajó a bent ülők összehangolt közös munkájának eredményeként halad előre. A sárkányhajó egy olyan speciális, hagyományos terv alapján megépített 12.5 m hosszú hajó, melyet elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszit. A sárkányhajót egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával a lapátosok által két oldalt arccal előre ülve, egytollú lapáttal történő lapátolás hajtja előre.

A program keretében az érdeklődők megismerkedhetnek a sárkányhajóval, tájékoztatást kapnak a vízre szállásról és a vízen haladásról, valamint kipróbálhatják az evezést is.

Aki vízre száll, annak írásban nyilatkoznia kell arról, hogy saját felelősségére vesz részt a programban, valamint, hogy felelős saját egészségi, fizikai állapotának a részvételre való alkalmasságáért.

PROGRAM:

9:30-10:00 Regisztráció

10:00-11:00 Előadás a vízi közlekedésről, vízbiztonsági szabályok ismertetése

11:00-11:30 A sárkányhajó bemutatása, tájékoztatás a vízre szállásról és a vízen haladásról

11:30-13:30 Közönség evezés

További információkról a plakáton olvashatnak az érdeklődők.

Helyszín

Zalaegerszeg, Gébárti tó, strand

Vissza